A csonttörés tünetei

Szokatlan testhelyzet a törés helyén.
Fájdalom.
Duzzanat.
Nyílt törésnél vérzés.

A csonttörés esetleges komplikációi

A rosszul összeforrt csontok fájnak, mozgáskorlátozottsághoz, valamint egyes ízületek aránytalan terheléséhez vezetnek, mely ízületi panaszokat válthat ki.
Adott esetben (főleg csípőcsonttörésnél) a gyógyulási időszakban az ágyhoz kötöttség tüdőgyulladást, felfekvést, vagy trombózist okozhat, melyek a beteg halálát is okozhatják.
A gerinc törései bénulásokhoz vezethetnek.

A csonttörés kiváltó okai

Közvetlen okok: fizikai behatás, pl. ütés, esés.
Közvetett okok: időskor, csontritkulás, csontlágyulás, kalciumszegény étrend, dohányzás

A csonttörések felosztása szerint négy jellegzetes törési formát különböztetünk meg. A traumás törések egyszeri, hirtelen ható, a csont rugalmasságát kimerítő erőbehatásra jönnek létre. A patológiás töréshez nincs szükség különösebb erőbehatásra: a csont valamely társbetegség következtében meggyengül, elvékonyodik, és a törés ezen a kóros csontszerkezeten gyakran "spontán" következik be. Ez előfordulhat csontritkulásban, rosszindulatú daganatos megbetegedésben, hormonális betegségekben, illetve besugárzáskor vagy immunhiányos állapotban. A csontállomány elvékonyodása esetén fenyegető törésről beszélünk: ez az állapot igen gyakran vezet patológiás töréshez. A fáradásos törés akkor jön létre, amikor a csontfelszínre erőltetett hajlító, nyíró vagy húzóerők irányulnak, rendkívül hosszú ideig. A fáradásos törés egy típusos példája a súlylökők szakításos törése az aktív kéz egy kéztőcsontjának alapján. A zöldgally-törés típusos sérülés a gyermekek hosszú csöves csontján.

A törések keletkezési mechanizmusai jellegzetes sérülési formákat hozhatnak létre a csontokon, kivéve direkt erő esetén, amikor a sérülés típusát a hatóerő nagysága szabja meg. A indirekt erőbehatásra kialakuló töréseket öt osztályba soroljuk. Hajlító erő hatására a törés leggyakrabban haránt irányú vagy rövid, ferde lesz. A csavarás spirális lefutású törési felszíneket hoz létre a csonton. A nyírás úgy hat, hogy az elmozdulás rögzített csont - testrész - mellett jön létre, ezért a csonton letörés vagy csipkés törési végek alakulnak ki. A kompressziós törés szivacsos csonton hoz létre jellegzetes sérülést, a csont formája az "összeroppanás" következtében teljesen megváltozik. Ha az indirekt erő jellege szakításos, akkor ennek eredményeképp az izom, az ín vagy a szalag tapadása válik le. A csontvégek között ilyenkor húzás érvényesül. A különböző törési mechanizmusok jellegzetes elmozdulást okoznak a törtvégek között. 

A csonttörés gyógyulásának alapvető feltétele a csontszövet regenerációs képessége, amely szoros kapcsolatban áll a csontnak és környékének jó vérellátásával és az érintett rész szöveti nyugalmával.

A csonttörés gyógyulásának alapvetően két fajtáját különböztetjük meg. Ideális esetben elsődleges csontgyógyulás következik be. Ez egyrészt abban az esetben jöhet létre, amikor a törtvégek nem mozdultak el, vagy az elmozdult törtvégek repozíciója - visszahelyezése - maradéktalanul következett be, és a törési rés zárt. Ezt a traumatológia kontakt gyógyulásnak hívja.

Ha a törtvégek között kisebb-nagyobb rések maradnak, a törési vérömlenybe a környezet felől sejtes elemek vándorolnak, majd kapilláris erek nőnek bele. Ezt a folyamatot másodlagos csontgyógyulásnak hívjuk. Ebben az esetben a kialakuló hegszövet rögzíti a törtvégeket, az eredeti csontszerkezet később differenciálódik. Ha a szöveti nyugalom nem teljes, a növekvő kis erek elnyíródhatnak, és a törési rést érszegény kötőszövet tölti ki, a törési callus.

A töréskezelésnek számos általános szövődménye ismert. A mozgásképtelen állapot kiváltképp az időseket veszélyezteti, ezért míg fiatalabb korban a törés gyógyulásának optimális és tartós elérése a cél, időseknél akár a szerényebb végleges gyógyítási eredményt is mérlegelni kell. A trombózis leggyakrabban a tartós inaktivitás eredménye, ezért megelőzése különös jelentőséget kap az alsó végtagi és a medencetöréseknél. Előfordulását csökkenti a műtétet követő korai mobilizálás, illetve a véralvadásgátló kezelés. Szintén az inaktivitásból adódik az idősek tüdőgyulladásos szövődménye, amely esetükben életet veszélyeztető állapotot eredményezhet. Gyakori szövődmény a felfekvés - a dekubitusz - a nyomásnak kitett területeken, elsősorban a keresztcsont és a sarkak tájékán, vagy a gipsz által nyomott bőrterületeken. A fertőzés és a szeptikus szövődmények bármely életkorban, de nyílt törések után lényegesen gyakrabban fejlődnek ki, kiindulásuk lehet a felfekvés is. A "törésbetegség" a csont és a lágyrészek sérülése után bekövetkező inaktivitási sorvadást jelenti, létrejöttében a sérült testrész tartós külső rögzítés által létrehozott mozgáshiánya játszik szerepet. A kontraktúra a törést határoló ízületek kóros zsugorodása. Érdemes megemlíteni az ún. poszttraumás reflexdisztrófiát: az idegi működés és a vérellátás zavarát jelenti a sérült végtagon, kialakulásának eredete ma még ismeretlen.

A csontgyógyulás átlagos időtartama testtájanként változó. Amennyiben a gyógyulás nem következik be, a folyamatot elhúzódó gyógyulásnak nevezzük. Ha a törésben nem következik be végérvényes javulás, a törés helyén álízület marad vissza. Az álízület a csontgyógyulás elmaradását jelenti. Kialakulásának okai között szerepel a nem adekvát kezelési terv, hibás technika a gyógymód alkalmazásában, az elért gyógyulási eredmény hibás értékelése, vagy a terápia során fellépett fertőzés.